Ananászos kacsaragu
A kacsa egy prémium alapanyag, azonban időnként megéri belefektetni, mivel annyira más, annyira finom, mint a jól megszokott csirke! A felhasználása pedig pont ilyen sokszínű és könnyű!
Hozzávalók:
2 kacsamell * só * olaj * 1/2 ananász konzerv * chiliszósz * 1 kókusztej konzerv * 250g tészta
Elkészítés:
A kacsa mellét, ha bőrős, akkor szépen lehúzzuk róla. Ez könnyen elvégezhető folyamat, csak egy késsel kell időnként rásegíteni. Ezután kockákra vágjuk, majd kevés olajon sóval elkezdjük sütni.
Közben a hagymát félbevágjuk és nem kockázzuk, csupán felszeleteljük, így nagyobb darabokat kapunk, majd ezt is hozzáadjuk a kacsához. Az ananászt is felkockázzuk, amennyiben nem úgy vettük és hozzáadjuk a chili szósszal együtt, majd a legvégén a kókusztejet is ráöntjük - ne felejtsük el felrázni a konzervet, mielőtt kinyitnánk, hogy újra keveredjen a folyadék benne.
Összeforraljuk és közben a szokásos módon kifőzzük a tésztát. Én ez esetben egy hajdinalisztből készült soba tésztát használtam, de a sima szélesmetélt is teljesen jó hozzá, vagy, amit szeretünk. Jó étvágyat!